Rámosolygok, és Ő visszamosolyog rám. Megjelennek a kis gödröcskék az arca két oldalán, kinyílik a puha szája, előbukkan a rózsaszín ínye, csillog a szeme, és gőgicsél egy nagyot… ez a jelenet minden reggel lejátszódik, egyszerűen nem lehet megunni!
Zalán kinyílt, képes befogadni a környezetét és az egész világot. Együtt „bandázunk”, együtt nevetünk, csodálkozunk és sírunk. Röhög, ha megcsikizem az oldalát, kuncog, ha vicces hangokat adok ki, mosolyra nyílik a szája, ha Apa hazaér, sőt, a horgolt elefánt is kap néha egy-egy vigyort.
Zalán három hónapos lett, vagyis egy éve van a Földön! Igazi nagyfiú. Legalábbis az én szememben. Kezdi elhagyni a csecsemőkre jellemző tulajdonságokat, nyúlnak a lábai, nyílik az értelme, kevesebbet alszik napközben, érdeklik a színes, zenélő játékok, nyúl a tárgyak felé, fülel a szomszéd kutya ugatására.
Tele vagyunk élményekkel és tervekkel! Csodálatos megélni vele minden napot, hiszen állandóan változik, alakul, okosodik, fejlődik. Nincs két egyforma nap: valami újat mindig megismerhetek vele kapcsolatban. Mérhetetlen boldogság önt el, amikor arra gondolok, hogy nincs olyan ember a Földön, aki jobban ismerné ezt a pici emberkét, mint én, és hogy most már mindig itt leszünk egymásnak, láthatom felnőni, megélhetek vele ezer meg ezer színes élményt.
Anya vagyok, és még sok más
Amellett, hogy három hónapja anyává váltam, rengeteg más munkakört is betöltök: kiváló logisztikus (ide menni, oda menni, ezt vinni, azt vinni, leszervezni, átgondolni, kitalálni), erőművész (a babahordozó közel 10 kiló, fogása nincs, cipelni kell, olykor több száz méteren keresztül), akrobata (egyik kezemben a gyermek, a másikkal éppen megkeverem a levest, áthúzom az ágyát, iszom egy pohár vizet, kiveszem a hűtőből a vajat, meglocsolom a virágokat), színész (ördögien utánozom a különféle állatok hangját, bábozok, váltakozó hangszínnel mesélem el neki, hogy mi lesz a mai program), énekes (gyerekdalokra specializálódtam), táncos (imádunk együtt táncolni, szól zene, reng a csípő, mosolyog a szív és a száj) lettem.
Emellett elsajátítottam a gyorsított életet: ha kell (mert éppen ordít az Apukája karjaiban), négy perc alatt megvacsorázom, öt perc alatt megfürdök, fél óra alatt megírom ezt a cikket, egy másodperc alatt kikelek a finom, puha ágyból, rohamléptekben vágtatok le az emeletről, tíz perec alatt lezavarom a nagybevásárlást, kettő perc alatt szárazra törlöm a csuromvizes, ordító gyereket. De amikor elalszik, lelassul az idő. Nézem, csak nézem, ahogy a pillái lágyan lecsukódnak, ahogy szuszogva veszi a levegőt, ahogy rezdül az arca, és ahogy lassan mozgatja az ujjait, míg végül mély álomba zuhan. És várom, hogy újra ébren legyen, hogy beszippanthassam az illatát, hogy megöleljem, hogy együtt játsszunk, együtt nevessünk, együtt létezzük…
Kárpátiné Boross Nóra
Vélemény, hozzászólás?