Már megint annyi minden kavarog a fejemben… azt sem tudom, hol kezdjem. Az első hónap nehézségeit magunk mögött hagyva ráléptünk a közös felfedezések és az örök szerelem útjára. Anyuka-létem minden pillanatát imádom!
Szeretem, hogy bármikor elő tudok kapni a zsebemből egy pár babazoknit vagy egy csörgőt. Szeretem, hogy rám mosolyognak az utcán, csupán azért, mert babakocsit tolok. Szeretem, hogy ugyanolyan tejillatom van, mint Zalánnak. Imádom csodálni nap mint nap, ahogy alszik, eszik és nézegeti a játékait. Imádom hallgatni a gőgicséléseit. Szeretem, hogy több száz fénykép van a telefonomban a kisfiamról! Meghatottan figyelem apa és fia metakommunikációját játék vagy fürdés közben. Imádok belesni a szobájába éjszaka, és percekig hallgatni a szuszogását… pedig tudom, hogy aludnom kéne már, hiszen mindjárt felkel ez a kis időzített bomba. Zene füleimnek az a halk, ütemes cuppogás, amely bármilyen fáradtságot legyőz, amikor hajnalban összekucorodunk a fotelban. Imádom összevissza puszilgatni a puha és illatos arcocskáját. Szeretem magamhoz ölelni ébredés után. Imádok gyönyörködni benne.
Zalán két hónapos lett! Éljen! Az elmúlt hetekben rengeteg élményt gyűjtöttünk. Még pocakos koromban elhatároztam, hogy nem fogunk itthon ülni minden nap, hanem felfedezzük a világot, jövünk-megyünk, nem számít, hogy ezer meg ezer holmit kell becsomagolnunk, és az sem lesz kifogás, hogy túl pici még. Mindent meg lehet oldani! Neki még majdnem mindegy, hogy hol alszik vagy hol eszik. Én vagyok a biztos pont, de nélkülem úgysem megy sehová hosszabb időre. Szóval, ez pipa, előttünk a világ, indulhatunk!
Utazunk
Első nagyobb kiruccanásunk egy családi szülinapi buli volt. Már odafelé menet elaludt a babakocsiban. Amikor megérkeztünk még egy órát szunyókált egy árnyas cseresznyefa alatt, majd miután felébredt, kézről kézre járva tette a szépet a családtagoknak. Nyugodt volt, nézelődött, mosolygott.
Aztán messzebbre merészkedtünk, beültünk az autóba és meglátogattuk a pesti dédi mamát. Eleinte nem tetszett neki a kocsikázás, pár perc után sírni kezdett, de ahogy egyre többször utaztunk, megszerette, és már rendszerint végigalussza az utat.
Úgy éreztem, nincs előttünk akadály, bárhová el tudunk menni. Így teljes természetességgel vágtam rá az igent egy ott alvós, balatoni hétvégére! Már előző nap összeírtam, hogy mi mindenre lesz szükségünk a mini nyaralásunk alatt. A lista meglepően rövid lett, csak a legszükségesebbekre hagyatkoztam, és rájöttem, hogy egy ilyen icipici babának még nincs annyi mindenre szüksége, mint a felnőtteknek (a saját listám kétszer olyan hosszú lett).
Jól viselte az utat, kicsit nézelődött, aztán aludt egy nagyot. Jót tett neki a balatoni levegő, hiszen csak alvásból és evésből állt a napja. Nem nyűgösködött, nem sírt, hagyta, hogy mi is pihenjünk egy kicsit. Jutalmul a férjem bevitte a Balatonba, de csak a talpacskáit dugta bele a vízbe! Az éjszaka is pont olyan nyugodtan és kiszámíthatóan telt, mint itthon. Hálás voltam neki és nagyon büszke.
Múlt hétvégén pedig egy eljegyzési buliba hívtak bennünket vidékre. Tudtam, hogy nem lesz baj, simán bevállalhatjuk. Így is lett! Úgy viselkedett, mint egy kisangyal, és ami a legjobb, hogy a nagy hangzavarban is ugyanolyan jóízűt aludt, mint itthon a csendes szobájában.
Ahogy haladunk előre az időben és telnek a hetek, úgy omlanak le előttünk a gátak és határok. Minden nappal egyre bátrabban viszem el egy-egy helyre. Hiszem, hogy mindkettőnknek jót tesznek ezek a kiruccanások. Nekem sem kell lemondanom egy-egy jó programról, csak éppen bababaráttá kell alakítani.
Egyedül
Hálás vagyok az anyukámnak és a férjemnek, hogy néha-néha lehetővé teszik, hogy egyedül elmehessek valahová. Igazi katarzis volt, amikor egyik péntek délután beszabadulhattam egy ruhaüzletbe. Magamra figyeltem, magamat kényeztettem, az az egy óra csak rólam szólt, és ez nagyon jót tett nekem, és ezáltal Zalánnak is. Kellenek ilyen alkalmak, hogy töltekezzek, és hogy érezzem a kisfiam hiányát, hogy majd még szorosabban ölelhessem magamhoz, amikor hazaérek hozzá.
Kárpátiné Boross Nóra
Fotó: Kárpátiné Boross Nóra
Vélemény, hozzászólás?